Az ürgét a múlt század közepéig kártevőként tartották számon, azonban időközben számuk – elsősorban élőhelyük visszaszorulásával – annyira megritkult, hogy mára már fokozottan védett állatok Magyarországon és európai szinten is veszélyeztetett fajnak számítanak. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy az európai viszonylatban még így is jelentős hazai ürgeállományt megőrizzük. Megőrizni pedig azt lehet, aminek helyzetét és veszélyeztető tényezőit minél jobban ismerjük. A megismerés egyik fontos mozzanata az állományok rendszeres felmérése, a monitorozás.
Most bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai ürgeállomány jelenlegi állapotát felmérjük, ráadásul még húsvéti ajándékot is találhat! Nem kell mást tennie, mint regisztrálnia és belépnie a https://urgelajstrom.hu/ oldalon, a listából kiválasztani egy, vagy néhány hozzá közelálló ürgés területet, letöltenie egy mobiltelefon alkalmazást és annak vezényletével 2025. április 19-27. között egy adott útvonalon megszámolni az ürgelyukakat. Az égész művelet nem tart tovább egy óránál. Az alkalmazás működése megtekinthatő ebben a videóban is: https://youtu.be/q5BCPoC4Sa4.

Az Országos Ürgelajstromban felmért területek térképe és ürgelyuksűrűség adatai (2022-2024.)

Az ürge is figyel Téged 🙂
Idén tavasszal a felmérés időszaka a húsvét vasárnapot is magába foglalja. Ennek örömére, most egy kis ajándékkereső játékkal is színesítjük a programot. A felmérés elvégzésével és beküldésével ugyanis a mellet, hogy hozzájárulsz a hazai veszélyeztetett ürgeállomány monitorozásának felelősségteljes és hasznos munkájához, egyúttal megtalálhatod a számtalan virtuálisan szétszórt apró ajándékok egyikét. Értesíteni fogunk, amint virtuálisan ajándékra bukkantál az ürgelyukak között, amelyet postán fogunk elküldeni (ehhez egy postacímet meg kell majd adnod, ahova küldhetjük az ajándékot). Az ajándék jelképes, de csak ezen a módon megszerezhető, egyedi. Az igazi értéket természetesen a felmérés során gyűjtött adatok jelentik!
Az elmúlt évek során összesen 53 ürgés területet mértek fel lelkes önkéntesek. A programba eddig 230-an regisztráltak és aki végül ki is jutott felérni, azok száma is elérte már a százat!
A három eddigi felmérési év összesített eredményei alapján 9 olyan terület volt, amelyet mindhárom és 18 olyan, amelyiket legalább kétszer felmértek az önkéntesek. Ezek mellett a 26 egyszer felmért terület is nagyon értékes adatokkal szolgál, hiszen egy később megismételt felmérés eredményeit lehet majd mihez hasonlítani. Bár tudjuk, hogy a hazai ürgeállomány nagysága hosszútávon csökkenő tendenciát mutat, amely azonban az utolsó években lassulni látszik. Ezt támasztja alá az is, hogy az Ürgelajstrom eddigi eredményei alapján a felmért területek összességében nem mutatnak egyirányú változást. Voltak növekvő, stagnáló, de sajnos csökkenő ürgeállományok is a felmért területek között, amelyek az országban meglehetősen szétszórtan helyezkednek el.
Az idei évben sajnos a szarvasmarhák ragadós száj- és körömfájás járványa miatti területi korlátozások egyes ürgés helyszíneket érinthetnek. Azon területek, ahol az érintettségről tudomást szerzünk, nem is szerepelnek a választható területek listáján, de kérünk minden felmérőt, hogy a folyamatos változások miatt a legnagyobb körültekintéssel járjon el. Amennyiben akár előre tudomást szerez, vagy a helyszínen találkozik lezárt területtel, akkor arról értesítsen bennünket is, hogy azokat a területeket is le tudjuk venni a választható területek listájáról. Bízunk benne, hogy marad azért elég lezárással nem érintett terület, amelyek közül mindenki ki tudja magának választani a leginkább megfelelő(ke)t.
További információ kérhető az urgemonitorozas@vadonleső.hu címen.
A felmérés izgalmas kihívás Neked, óriási segítség nekünk, és akár még ürgeéleteket is menthet! Számolásra fel!