A magyar szöcskeegér az Év Emlőse 2025-ben

A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely, bár nevében egér, csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel. Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.

Az egykor sokfelé előforduló, hátán hosszanti fekete csíkot viselő szöcskeegér (nem tévesztendő össze a hazánkban gyakori pirók erdei egérrel, amely szintén sötét csíkot visel a hátán) élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át élő ember nem találkozott egyetlen példányával sem, és akár kipusztultnak is hihettük volna, ha nincsenek olyan „szakértők”, akik ez idő alatt is jó néhányat tudtak fogni belőle. Ezek a „specialisták” pedig nem voltak mások, mint a baglyok, az éjszaka rendíthetetlen „adatgyűjtői”, akik a szőröstül-bőröstül elnyelt zsákmány emészthetetlen (csont, szőr és toll) részeit kis köpetek formájában szétszórják pihenőhelyeik közelében. Ezekből gondos kutatói kezek összegyűjtenek évi néhány ezret és a bennük lévő csontokból meg tudják állapítani, hogy milyen „mintát gyűjtöttek” a baglyok táplálékszerzésük során. Ilyen bagolyköpet-elemzésekből tudtuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának, éli rejtett életét, igaz, egyre kevesebb és kevesebb helyen.

A rejtőzködésnek végül 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi- Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt! A szenzációk sora azonban a megtalálással még nem ért véget, sőt! A következő évtized kitartó kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai ugyanis azt igazolták, hogy a nálunk élő szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem teljesen különálló faj. Ezzel nem csak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott, így már nem a „csíkos szöcskeegér” hanem a sokkal találóbb magyar szöcskeegér névre hallgat. A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon, egyik az első megtalálás helyén a Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos.

A szöcskeegér tehát igazi nemzeti kincsünk, hungarikum a javából. Óriási ezért a felelősség, ami a magyar kutatók és természetvédelmi szakemberek vállát nyomja, hiszen, ha mi nem tudjuk megőrizni a magyar szöcskeegeret, illetve a hozzá hasonló, csak nálunk megtalálható világritkaságokat (hiszen jó néhány ilyen fajról, vagy alfajról van tudomásunk a Kárpát-medencében), akkor senki más! Meg kell ismernünk-e fajok környezeti igényeit, azonosítanunk kell a veszélyeztető tényezőket, ki kell dolgoznunk a fennmaradásukat szolgáló megőrzési terveket, és természetesen végre is kell tudnunk ezeket hajtani. Ráadásul mindezt versenyt futva az idővel, hiszen ezen rendkívül ritka és értékes fajok közül nem egy már a kipusztulás szélére sodródott. Összehangolt munkára van szükség, amiben kutatók, gyakorlati természetvédelmi szakemberek, valamint az élőhelyen gazdálkodók dolgoznak együtt, egy nemes cél érdekében.

Ennek megfelelően az idei évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mellett számos kutatóintézet, múzeum, egyetem és civil szervezet is bekapcsolódik a programsorozat szervezésébe és kivitelezésébe. Ez is jelzi, hogy az utóbbi 20 évben milyen széleskörű szakmai összefogás jött létre az egyik legjelentősebb természeti értékünk megmentése érdekében.

A Vadonleső Programról és az Év Emlőse kezdeményezésről

A Vadonleső Program – Magyarország egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő (Citizen Science) programja – önkéntesek bevonásával, jelenleg 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatait gyűjti, 2009 óta. Az idei évben érdemes különösen is figyelni a program honlapját, mert különleges újításokat terveznek bevezetni, tovább növelve ezzel a bejelentés élményét és a kihívást.

A program gondozásában, az Év Emlőse kezdeményezés keretében már a 12. fajt vették górcső alá, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott faj és környezete fontosságára, jellemzőire. Szórakoztató és érdekes elfoglaltságot tartogat az egész éven át tartó rendezvénysorozat, amelynek keretében az adott fajról, valamint élőhelyéről szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló pályázatokat hirdetnek meg. Az elmúlt években több, mint tízezer pályamunka – versillusztráció, plakátterv, ékszer- és érmeterv, karikatúra, képregény, videóklip, mese, vers – érkezett különböző korosztályokból a Vadonleső Program pályázataira. Országos hírű művészek, köztük a Természetvédelem Nagykövete címet viselő írók, költők, zenészek, előadóművészek kapcsolódtak be saját műveikkel a programsorozatba, és kezdeményezésükre számos, az Év Emlőséhez kapcsolódó vers, mese és dal látott napvilágot. Az idei évi eseményeket, programokat a Vadonleső honlapján, közösségi oldalain, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján és közösségi felületein naprakészen követhetik az érdeklődők.

További információ:

www.vadonleső.hu

www.facebook.com/vadonleso