Egy igazi pannon ritkaság lett az Év Emlőse!
A magyar szöcskeegeret választotta 2025-ben az Év Emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével.
A magyar szöcskeegér (Sicista
trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi
bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely, bár
nevében egér, csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel. Viselkedésében
és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli
álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét
képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál
elmenekülni.
Az egykor sokfelé előforduló, hátán
hosszanti fekete csíkot viselő szöcskeegér (nem tévesztendő össze a hazánkban
gyakori pirók erdei egérrel, amely szintén sötét csíkot visel a hátán) élőhelyeinek
megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az
utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át élő ember nem
találkozott egyetlen példányával sem, és akár kipusztultnak is hihettük volna, ha
nincsenek olyan „szakértők”, akik ez idő alatt is jó néhányat tudtak fogni
belőle. Ezek a „specialisták” pedig nem voltak mások, mint a baglyok, az
éjszaka rendíthetetlen „adatgyűjtői”, akik a szőröstül-bőröstül elnyelt
zsákmány emészthetetlen (csont, szőr és toll) részeit kis köpetek formájában
szétszórják pihenőhelyeik közelében. Ezekből gondos kutatói kezek
összegyűjtenek évi néhány ezret és a bennük lévő csontokból meg tudják
állapítani, hogy milyen „mintát gyűjtöttek” a baglyok táplálékszerzésük során.
Ilyen bagolyköpet-elemzésekből tudtuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a
magyar faunának, éli rejtett életét, igaz, egyre kevesebb és kevesebb helyen.
A rejtőzködésnek végül
2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi- Mezőségben több éves
próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt! A szenzációk sora azonban a
megtalálással még nem ért véget, sőt! A következő évtized kitartó kutatásai,
genetikai és morfológiai vizsgálatai ugyanis azt igazolták, hogy a nálunk élő
szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem
teljesen különálló faj. Ezzel nem csak a tudományos, hanem a magyar neve is
megváltozott, így már nem a „csíkos szöcskeegér” hanem a sokkal találóbb magyar
szöcskeegér névre hallgat. A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát
ismerjük a világon, egyik az első megtalálás helyén a Borsodi-Mezőségben él, a
másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér
egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi
szöcskeegér honos.
A szöcskeegér tehát igazi
nemzeti kincsünk, hungarikum a javából. Óriási ezért a felelősség, ami a magyar
kutatók és természetvédelmi szakemberek vállát nyomja, hiszen, ha mi nem tudjuk
megőrizni a magyar szöcskeegeret, illetve a hozzá hasonló, csak nálunk
megtalálható világritkaságokat (hiszen jó néhány ilyen fajról, vagy alfajról
van tudomásunk a Kárpát-medencében), akkor senki más! Meg kell ismernünk-e
fajok környezeti igényeit, azonosítanunk kell a veszélyeztető tényezőket, ki
kell dolgoznunk a fennmaradásukat szolgáló megőrzési terveket, és természetesen
végre is kell tudnunk ezeket hajtani. Ráadásul mindezt versenyt futva az idővel,
hiszen ezen rendkívül ritka és értékes fajok közül nem egy már a kipusztulás
szélére sodródott. Összehangolt munkára van szükség, amiben kutatók, gyakorlati
természetvédelmi szakemberek, valamint az élőhelyen gazdálkodók dolgoznak
együtt, egy nemes cél érdekében.
Ennek megfelelően az idei
évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mellett számos kutatóintézet, múzeum,
egyetem és civil szervezet is bekapcsolódik a programsorozat szervezésébe és
kivitelezésébe. Ez is jelzi, hogy az utóbbi 20 évben milyen széleskörű szakmai
összefogás jött létre az egyik legjelentősebb természeti értékünk megmentése
érdekében.
A
Vadonleső Programról és az Év Emlőse kezdeményezésről
A Vadonleső Program – Magyarország
egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő (Citizen Science) programja – önkéntesek
bevonásával, jelenleg 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és
veszélyeztetettségi adatait gyűjti, 2009 óta. Az idei évben érdemes különösen
is figyelni a program honlapját, mert különleges újításokat terveznek
bevezetni, tovább növelve ezzel a bejelentés élményét és a kihívást.
A program gondozásában, az Év
Emlőse kezdeményezés keretében már a 12. fajt vették górcső alá, amelynek
apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott
faj és környezete fontosságára, jellemzőire. Szórakoztató és érdekes
elfoglaltságot tartogat az egész éven át tartó rendezvénysorozat, amelynek
keretében az adott fajról, valamint élőhelyéről szóló tudományos és
népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló
pályázatokat hirdetnek meg. Az elmúlt években több, mint tízezer pályamunka – versillusztráció,
plakátterv, ékszer- és érmeterv, karikatúra, képregény, videóklip, mese, vers –
érkezett különböző korosztályokból a Vadonleső Program pályázataira. Országos
hírű művészek, köztük a Természetvédelem Nagykövete címet viselő írók, költők,
zenészek, előadóművészek kapcsolódtak be saját műveikkel a programsorozatba, és
kezdeményezésükre számos, az Év Emlőséhez kapcsolódó vers, mese és dal látott
napvilágot. Az idei évi eseményeket, programokat a Vadonleső honlapján,
közösségi oldalain, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján és
közösségi felületein naprakészen követhetik az érdeklődők.
További
információ: